A ló háziasítása előtt az ember számára csak közönséges vadászzsákmány volt. A jégkorszak utolsó szakaszából számos lelet erre utal. A vadászat legkedveltebb módja az volt, hogy a csapatban menekülő állatokat sziklás szakadékba kergették. Ennek a módszernek nagy előnyei voltak az egyenkénti hajszával szemben. Közös történelmünk a háziasítással kezdődött és tart napjainkban is. A lovak három fő típusba sorolhatók: nehéz (hidegvérű), könnyű (melegvérű) lovak, pónik. Ha keresztezik a fajtákat a különbségek elmosódhatnak, de valamelyik kategóriába mindegyik beletartozik. A póni szó a kistestű lovakat jelenti, amelyek bottal mért marmagassága a148 cm-t nem éri el. A nemzetközi póni kongresszus ajánlása szerint a fajtacsoport bottal mért 122 cm alatti egyedeit pónikhoz, az ennél nagyobbakat, de a 148 cm-t meg nem haladókat a kis ló fajtához soroljuk. A pónik és a nagyobb fajtársaik közötti különbséget nem csak a marmagasság jelenti, hanem az egyes testrészek arányaiban meglévő különbségek. A póniknál a legszembetűnőbb különbség, hogy a törzshossz meghaladja a marmagasságot, még a nagy lovaknál általában fordítva igaz. Külső megjelenésükre jellemző többnyire a zömök alkat, dús -sörény, -üstök, -farok szőrzet. Télen hosszú szőrt növesztenek, nagyon jó takarmányértékesítők, és jó hústartók. Rideg tartásra kiválóan alkalmasak. Magasságukhoz, és tömegükhöz képest hatalmas teljesítményre képesek. Rendkívül szívósak, kitartóak. Ezenkívül méretarányaik miatt nagy szerepük van a gyerekek lovagoltatásánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése